Az alábbi levelet Bartha-Kulcsár Imolától kaptam, húsvéti ajándékként. Ennél szebb meglepetést nem is kívánhattam volna!

Imola vezetett be tavaly ősszel az Új Medicina alapjaiba, és a tanfolyam során gyorsan felismertük, hogy a mi kettőnk kapcsolata nem pusztán arra szorítkozik , hogy én ezt a tananyagot elsajátítsam. Pontosan láttam, hogy Imola tudása felbecsülhetetlen értékű, és hogy milyen nagy hasznára válna mindazoknak, akik készek felelősséget vállalni a testi szintű egészségükért is. Ám hiába mondogattam ezt Imolának. Kiderült, hogy belül, a Lelkében valami akadályozza, hogy kilépjen tudásával a nagyvilágba. Ekkor ajánlottam fel, hogy a magam módszereivel lássunk hozzá a korlátozó tudatalatti blokkjai, programjai eltávolításához.

Talán tudod, hogy Imola 2020. márc. 30-án és ápr. 6-án két nagysikerű online előadást tartott az Új Medicina alapjairól, 450 regisztrált jelentkező számára. És 2020. ápr. 20-án indul az online Új Medicina tanfoyama, amelyre folyamatosan érkeznek a jelentkezések 🙂

Mit szólsz? 

Imola mindezt pár hónap alatt valósította meg. Igazán nem dolgoztunk túl sokat, viszont annál intenzívebben.

Olvasd el Imola nekem írt levelét, és ha még nem hallgattad meg az előadásait, akkor a levél alatt kérd őket Te is – és tarts velünk az online Új Medicina tanfolyamon!

Kedves Renáta!

Ezúton szeretném megköszönni a tanfolyami és egyéni tanításokat, valamint a személyes segítségedet, mely által különleges, sorsfordító tapasztalásokra tettem szert.

Persze tudom, hogy Te azt válaszolnád a legnagyobb szerénységgel és alázattal, hogy mindezt elsősorban magamnak köszönhetem. Mert, hogy én láttam meg azt, hogy van az életemben pár igencsak rosszul működő dolog, amin változtatni szeretnék. Továbbá én vállaltam fel, hogy ezeket a nem szép dolgaimat megvizsgáljam és megjobbítsam, meggyógyítsam magamban, és segítséget kérjek az utamon.

Boldog vagyok, hogy megérkeztem Hozzád, hogy ennyire jó helyre érkeztem. Óriási ajándékkal lepett meg az Élet általad. Olyan új szemlélettel, világnézettel találkoztam, mely által a mindennapi életemben élhetem szellemi mivoltomat.

Fantasztikus érzés a létezés komplexitásába belelátni, és ezen felül pedig mindezt tapasztalni. Tapasztalni a magasabbrendű összefüggések értelmét és csodáját. Tapasztalni azt, hogy emberként mit is jelent a fejlődés, a tudatosodás, az ébredés, a teremtés és a sorsfordítás. Veled, általad ezek a minőségek egyértelművé váltak. Már nem csupán elméleti tételek, elérhetetlennek tűnő vágyak, hanem konkrét tapasztalás.

Hogy pontosan miről is beszélek? Arról az egyszerű tényről, hogy az elmúlt héten olyasmire váltam képessé, amitől eddig “halálosan” féltem (a nyilvános szereplés). Végre meg tudtam lépni azt, ami a hivatásom kibontakoztatásához elengedhetetlen. Olyan összetett és mélyben gyökerező félelem fogságából sikerült kiszabadulnom, mely a küldetésem megvalósításában gátolt.

Most is tisztán emlékszem azokra a Veled együtt töltött órákra, amikor egy-egy jelenbéli képtelenségemből kiindulva az emlékláncolatokon keresztül eljutottunk a gyökérproblémáig. Ahhoz a lélekeseményhez vezettél el, ami életeken átívelve meghatározó erővel (de)formálta a sorsomat.

Micsoda kifinomult érzékkel és lelki-szellemi stabilitással tartottad az irányt ezekben az időutazásokban! Tartottad a biztonságos teret is, melybe én úgy engedhettem bele magam, hogy egyszerre voltam a megélője és a megfigyelője a lelkemben eltárolt emlék-eseményeknek, a viselkedéseimnek és az érzelmi megéléseimnek. Ezekben a fájdalmas, “rossz” emlékekben végeztük el együtt azokat a jobbításokat (gyógyításokat), amelyek által megszűntek a jelen életemet mozgató félelmeim.

Mondhatnám azt is egyszerűen, hogy megtapasztaltam a varázslást. Megtapasztaltam a szeretetteljes együttműködésen alapuló jobbító szándék erejét. A tanító és tanuló, a vezető és követő mágikus összefonódásának és eredményességének élményével gazdagodtam.

Szívből köszönöm, drága Renáta, hogy az elmúlt fél évben példaértékű tanítóm, vezetőm és segítőm voltál.

Szívesen, Imola 🙂

KÉRD
Imola két Új Medicina előadásának felvételét
és az ajándék tudásösszefoglalót!

Kérem az anyagokat!

Ha úgy érzed, hogy Neked is szükséged van ilyen segítségre, akkor jelentkezz spirituális tanácsadásomra!