Mit tudnak azok, akik nem sajnálják hétről hétre, hónapról hónapra kifizetni a tanácsadójuk, konzultánsuk, segítőjük – akár számukra magasnak tűnő – óradíját? Miért hajlandók erre? Sőt, nemcsak hajlandók, hanem szívesen teszik? Miért nem csak néha napján szaladnak sürgős segítségért, amikor épp rájuk omlik az életük?
Ebben az írásomban idestova 30 éves önmunkám és 20 éves spirituális tanácsadói praxisom tapasztalatai alapján osztom meg Veled azt, hogy mit fizetsz meg akkor, amikor rendszeresen segítő szakemberhez jársz. Hogy miért éri meg ennyi pénzt kifizetni?
Az érem két oldala: önfejlesztő és segítő
Amint látod, én magam az érem mindkét oldalát jól ismerem.
Egyrészt – annak ellenére, hogy a klasszikus szempontok alapján voltaképpen egészen rendben lévőnek mondhatom az életemet – magam is rendszeresen dolgozom a segítőimmel, sőt, időről időre extra tanácsadásokat is igénybe veszek más konzulenseknél. (Mindezt egyébként a szakmai tanulmányaim folytatása mellett, ami általában kétféle, kéthetente zajló tanfolyam, és néhány plusz workshop vagy előadás.)
Rád bízom, hogy kikalkuláld, hogy ez mekkora kiadást jelent havonta. Mindazonáltal azt állítom, hogy minden fillér bőven megéri. És mielőtt azt mondod, hogy persze, mert én megtehetem, rögtön leszögezem, hogy akik ismernek, tudják, hogy akkor is jártam segítőkhöz, amikor anyagilag igazán megterhelő volt. A 2000-es évek elején pl. hetente jártam pszichológushoz, miközben 3 szakot végeztem az ELTE-n, doktoráltam, és dolgoztam. 1 óra, azaz 60 perc akkor 5.000 Ft-ba került. A tanársegédi fizetésem 100.000 Ft volt. Vagyis a fizetésem 20%-át fordítottam havonta erre a támogatásra, és inkább más, abban az életkorban szokásos dolgokra nem költöttem. Meggyőződésem, hogy enélkül az attitűd nélkül nem tartana itt az életem, ahol most.
Másrészt – ahogy fentebb írtam –, ismerem a másik oldalt is, mert van egy igazán csodálatos kliensekből álló tanácsadói praxisom. Megadatott számomra az a kegyelem, hogy az elmúlt években elég sok embert végigkísérhettem az életútjuk egy hosszabb szakaszán. Így megfigyelhettem, ahogy az életük hétről hétre, hónapról hónapra átalakult, és nagyjából azzá vált, aminek ők maguk – és/vagy az Isten, ha úgy tetszik – megálmodták. Ez azt jelenti, hogy a napjaik örömteliek. Anyagi és érzelmi biztonságban, stabilitásban élnek, olyasmivel foglalkoznak, amit szívből szeretnek, olyan életstílusuk van, amire mindig is vágytak, remek emberi kapcsolataik vannak, nincsenek különösebb kielégítetlen hiányaik, és minden– szellemi, lelki, anyagi – síkon gyarapodnak. Mindez egy kifejezetten emelkedett tudatossági szintet jelez.
Ezek a klienseim azonban így sem hagyják abba a foglalkozásokat. Legalább havonta van időpontjuk.
Ilyekor egyrészt ránézünk arra, ahol tartanak, és akár egészen apró-cseprő ügyekkel is tudunk foglalkozni, a finomhangolás jegyében. Hiszen az új élettapasztalatokat, például, hogy valaki nagymama lesz, vagy a gyerekek mellől visszatér a munkába, nem lehet előre megoldani. Szóval, mindig van mit csinálni. És ez a normális, hiszen ősidők óta tudjuk, hogy „panta rhei”, azaz ’minden folyik’, sohasem lépünk kétszer ugyanabba a folyóba, etcetera. Egy szóval az Élet = változás. És figyelem! Ha nincs változás, ha megreked az áramlás, ha minden nap egyforma, ha a mókuskerékben futunk, az az jelenti, hogy ott nincs Élet!
Másrészt vannak, akik a személyiségük integrálása után a spirituális integrációjukon dolgoznak. Ez egy különleges út, ami nem mindenki számára nyílik meg, és ez így is van jól.
Zsákutcák és félmegoldások a spirituális megoldáskeresés során
Mielőtt visszatérnénk az alapkérdéshez: „Miért érdemes, akár a nadrágszíjat megszorítva, rendszeresen segítővel dolgoznod az életutadon haladva? Miért teszel magadnak nagy szívességet, ha kifizeted a tanácsadód díját hétről hétre, hónapról hónapra?”, nézzük meg, milyen egyéb, „költséghatékony” lehetőségek léteznek, melyekkel akár már Te is próbálkoztál.
Ha Te sohasem kérsz segítséget
Írásomból akkor is okulhatsz, ha Te sohasem fordulsz segítőhöz, vagy csak néha kérsz segítséget, támogatást.
Nyilvánvalóan akkor, amikor bajban vagy. Ekkor valószínűleg már nyakig ülsz a pácban. Összetorlódott az életedben egy csomó megoldatlan probléma. Lehet, hogy már akkora a baj, hogy akár egyetlen segítő foglalkozást is nagyon nehéznek találsz megfinanszírozni.
Ilyenkor az igazi gond az, hogy a bajban lévő ember energetikai szintje meglehetősen alacsony, és a hiányzóna alsó térfelében van. Ebben a tudatállapotban minden ember magányos, elszigetelt, egyedül érzi magát, és viszonylag kevés az energiája, hogy tegyen magáért, hogy változtasson az életén. Ezért is keres segítséget. Ezt fontos figyelembe venni, amikor a segítség típusán gondolkozol.
Az információ mint segítség
Vannak, akik ebben a helyzetben könyveket vásárolnak, jósokhoz, látókhoz vagy más „megmondóemberekhez” mennek, hogy információhoz jussanak egyrészt a problémájukat, másrészt a kiutakat vagy megoldásokat illetően.
Előre bocsátom, hogy a „megoldás”-nak nevezett módszerek, technikák szinte kivétel nélkül ún. coping stratégiák, azaz megküzdési módok, amelyek a túlélést szolgálják. Csökkentik a feszültséget, a stresszt, ami lehetővé teszi, hogy „kiláss a dobozodból”, azaz ráláss az ügyedre. Hiszen Einstein óta közhely, hogy semmilyen problémát nem lehet azon a szinten megoldani, ahol keletkezett. A másik fő irány a belátás, a józanság és az akaraterő mozgósítása. Mindannyian tudjuk azonban, hogy a belátás az érzelmeken nemigen változtat, és az akaraterő is el szokott fogyni. Ezek tehát nem valódi megoldások, ugyanis az érzelmek az energiák, amelyek a viselkedésünket mozgatják. Így, ha az érzelmek végső soron nem változnak meg bennünk, csak igyekszünk elfedni őket, akkor voltaképpen nem oldottuk meg az ügyünket. Ezért teszem a „megoldás” szót idézőjelbe, ha valójában coping stratégiáról van szó, mert a nyelvhasználat félrevezető.
Ezt az állításomat egy egyszerű, hétköznapi, a kliensek által gyakran említett példával érzékeltetem. Tegyük fel, hogy nincs pénzed. Ami azért is fontos, mert így a segítőt sem tudod megfizetni. Ez nyilvánvalóan frusztrál, tehetetlennek érzed magad miatta. Erre az érzésre sokféle „megoldás”-t, azaz megküzdési stratégiát ajánlanak: spórolj, használj kuponokat, vállalj még egy állást, vegyél fel hitelt, lottózz, vegyél sorsjegyet, indíts vállalkozást, tanulj a pénzről, adj magadnak legelsőként fizetést, várd ki, hogy majd örökölsz, stb. Ha így nézzük, akkor tulajdonképpen a lopás is egy megküzdési módszer a pénzhiány „megoldás”-ára Ezek azonban magát a problémát egyáltalán nem számolják fel. Talán élhetővé teszik – sokszor csak ideig-óráig. Ezt bizonyítja az a számos eset, amikor a lottóötös nyertesei nagyon gyorsan visszakerülnek a nyereményt megelőző „nincs pénzem”-állapotukba. A valódi megoldás ugyanakkor nagyon egyszerű: az, hogy úgy érzem, hogy „van pénzem.” Megküzdési stratégiák nélkül. Csak úgy. Ez egy másik írás témája, mindenesetre érdemes elgondolkoznod rajta.
Visszatérve az információra, mint segítségre. Fontos, hogy értsd, hogy az információ önmagában nem bír átalakító erővel. Attól, hogy megtudod, például, hogy valami miért történt, vagy minek kellene lennie, semmi nem változik az életedben. Elég, ha arra gondolsz, hogy tudsz egy csomó mindent az egészséges életvitellel kapcsolatban, mégsem feltétlenül ezen információkat figyelembe véve élsz. Az információt ugyanis az energiabefektetés váltja valóra. Az információ alapján befektetett figyelem, pénz, munka, gondoskodás – ez mind energia – alakítja át az életedet, a testedet. Természetesen, ha a fentiek értelmében a megküzdési stratégiaként kapott információt életre váltod, azaz új szokásokat alakítasz ki, akkor előrébb jutsz az életedben. De ehhez tényleg változtatnod kell, kipróbálnod és beépítened a kapott tanácsokat. Egy idő után – főleg az életközepi válságban – majd észreveszed, hogy az információ egyre kevésbé segít, és végül már egyértelműen nem használ. Ha idáig eljutsz, akkor elérkezett a tapasztalataid feldolgozásának ideje, az erre megfelelő módszerrel.
Valaki oldja meg helyetted
Ha azonban Te úgy gondolod, hogy van olyan segítség, ami rajtad kívül áll, tőled független, ami nálad nagyobb, tekintélyesebb, hatalmasabb – legyen ez egy orvos vagy bármilyen más segítő, akkor egy dologgal muszáj tisztában lenned. Ez pedig az, hogy a problémádat ő sem fogja helyetted megoldani, hiszen az a Te saját, személyre szabott tapasztalati és tanulási ösvényed, utad része, így tehát csak általad megoldható. Amit egy ilyen segítő tenni tud, az az, hogy egy kicsi könnyebbséghez juttat, hogy legyen időd, alkalmad összeszedni magad, az erőidet, hogy valóban megoldd a gondodat, azaz átalakítsd a téged a gondodban tartó energiákat.
Ha a Te gondolatmeneted alapja az, hogy te odaadod a kezelés árát, a segítőd meg megcsinálja a munkát, akkor nagyjából egy lyukas cipő szintjére helyezed magad. Ugyanis a tárgyainkat szoktuk így beadni a javítóhoz. Félreértés ne essék, mindenkivel előfordul, hogy „egy lyukas cipő”, akit valakinek meg kell javítania. Ilyen esetek azok, amikor azonnali életmentő beavatkozásra van szükség. Ezért kell nagy becsben tartanunk azokat a segítőket, akik ilyenkor helytállnak, például a mentőket, a tűzoltókat, a traumatológusokat, és persze a hétköznapi hősöket.
Ugyanakkor jó, ha elismered, hogy a legtöbb gondod hosszú távon alakult ki, vagyis ún. krónikus probléma, és bizony, jelentős a felelősséged abban, hogy a dolgokat hagytad idáig fajulni. Ezért ezekben az esetekben nem nagyon várhatod el valakitől, hogy „rendbe szedje” a szénádat – akármekkora összegért cserébe.
Jó kérdés egyébként, hogy ha ez – tegyük fel a gondolatkísérlet kedvéért – lehetséges volna, akkor mennyit kellene azért fizetned? Hogy egy csapásra rendbe jön a házasságod, a kapcsolatod az anyáddal, az apáddal, a testvéreddel, a gyerekeddel, meglesz az álommunkád, és anyagi stabilitásban élsz ott és úgy, ahogy szeretnél?!
És ami szerintem a forintosításnál még érdekesebb kérdés, hogy egyáltalán, kibírnád-e ezt?
Itt a következő hasonlatot szoktam elmondani: Képzeld el, hogy az életed egy teherautó. Van saját rakományod, és van pótkocsid is, amin talán mások rakományát vontatod. Haladsz egy úton, mondjuk, 80 km/órás sebességgel. Tegyük fel, hogy lassítás nélkül, hirtelen éles kanyart veszel, hogy ráállhass a saját életutadra, és a valódi életcélod felé folytasd az utadat. Mi történik ekkor? Nagyon egyszerű: a teherautó pótkocsistul fel fog borulni. És valóban ez a tapasztalat: az ilyen hirtelen változtatások hatalmas károkkal járnak, amik ráadásul nemcsak a „sofőrt” érintik, hanem még számos más embert is. Ezt a fantáziádra bízom.
Volt egy kollégám, neki nagyon jól ment az, hogy a klienst egyetlen éles kanyarral új irányba állítsa. Nem egyszer előfordult, hogy a kliense este telefonált, hogy csináljon vissza mindent. Mire ő megkérdezte, hogy miért, mi történt? A kliense pedig elmondta, hogy azóta, hogy eljött tőle, kirúgták a munkahelyéről, felmondták az albérletét és elhagyta a párja. Ez szakmai szemmel nézve zseniális munka volt. A kliens életében lett hely az új, számára megfelelő dolgoknak. Csakhogy ez az egó, a túlélő rendszer számára elviselhetetlenül gyors, radikális változás volt, ami hatalmas bizonytalansággal és frusztrációval járt.
Ezt figyelembe véve sokkal reálisabb, és éppen ezért járhatóbb út a kanyarodás megtervezése és szisztematikus végrehajtása. Ez persze időbe és energiába kerül, viszont biztonságos, kontrollált folyamat, és nem jár károkozással. A változás így folyamatos, elviselhető léptékű, természetes. Ugyanolyan, mint ahogy a tulipánhagymából virág lesz. Ugyanolyan, mint ahogy egy fenyőmagból akár évszázadok során egy mammutfenyő nő ki. Ugyanolyan, mint amikor egyetlen sejtből 9 hónap alatt egy kisbaba születik, akiből tizenpár év alatt egy kifejlett, felnőtt ember lesz. Ugyanolyan, mint amikor egy ötletből felépül egy ház vagy egy vállalkozás. Ugyanolyan, mint ahogy két ember barátsága létrejön. Ugyanolyan, mint ahogy egy tanuló, inasévek hosszú során át mesterré válik.
A jó dolgok hoz idő kell – tartja a mondás. Érdemes belegondolni, hogy azok a dolgok, amik instant megoldást ígérnek – instant ételek, gyors meggazdagodás, gyors fogyás, gyors ránctalanítás, stb. – mennyire valósak, mennyire biztonságosak? És vajon kitől valók? Ahogy mondják, Rómát sem egy nap alatt építették fel.
Majd Te megoldod, ha megtanultad az ehhez szükséges módszert
A bajban lévők másik gyakori „megoldási” kísérlete, azaz coping stratégiája az, hogy önsegítő tanfolyamokra iratkoznak be. Magam is tartok ilyen tanfolyamot évente két alkalommal. Szóval igenis nagy haszna van, ha részt veszel egy ilyen kurzuson, ha reálisan állsz hozzá ahhoz, amit az neked adhat. Ami azt jelenti, hogy nem az alábbihoz hasonló pénzügyi kalkuláció alapján döntesz egy-egy tanfolyam elvégzése mellett: „1 db tanácsadás X Ft, egy ilyen tanfolyam 5*X Ft. Akkor jobban járok, ha megtanulom ezt a technikát, és magamat rendbe szedem.”
Hogy mi a hiba ezzel a gondolatmenettel? Maga a helyzet.
Ezt a következő hasonlattal szoktam érzékeltetni: Minden nap mosunk fogat, ez reggel és este is 2-2 percet vesz igénybe, valamint megvesszük a fogkrémet és a fogkefét. A fogmosás nem agysebészet, mégis van hozzá tudásanyag, hogy mi mindenre érdemes figyelnünk. Miheztartás végett, egy évben 2*2*365 percet töltünk fogmosással. Ez 1460 perc, ami 24,5 óra. Tehát a 365 napból több, mint egyet csak a fogmosással töltöttünk. Az életünk közepére ez már 1,5-2 hónap körüli időt jelent.
A fogaink állapotát félévente javasolt ellenőriztetni egy fogorvossal. Ilyenkor pl. leszedik a fogunkról a fogkövet. Ezt a műveletet nem otthon végezzük el, de mondjuk, egy dentálhigiénikus képes rá. Ha viszont nagyobb problémánk akad, lyukas a fogunk, gyökérkezelésre van szükség, akkor azt a fogorvosra bízzuk, aki sok éven át tanult. Továbbmegyek: ha szájsebészeti beavatkozást kell elvégeznünk vagy implantátumot készíttetünk, azt még komolyabban vesszük. Ha fogszabályozásba kezdünk, az egy több éves folyamat. Pedig csak néhány fogat – és nem az elménket – kell ráncba szednünk. És orvost általában nem az alapján választunk, hogy melyikük olcsóbb, hanem a szakértelem alapján, és igyekszünk erről tájékozódni. A feltűnően olcsó orvos valójában gyanút kelt.
Tehát természetesen hasznos a napi szintű önmunka, azaz hasznos, ha megtanulsz különböző önsegítő technikákat. Olyasmi ez, mint a fogmosás. Amikor azonban az életed romjain ülsz, vagy komoly gondjaid vannak, akkor ott szakorvosra – és bizony, a fogszabályzáshoz hasonlóan – elköteleződésre van szükség. Vagyis egy új önsegítő módszer elsajátítása mindig hasznos – a példánál maradva, a fogunkat fogszabályozás közben is mossuk -, de nem helyettesíti a szakszerű, sok-sok éves tapasztalat birtokában végzett segítő munkát.
Ha Te még nem vagy az életközepi válságodban, vagy ahhoz közel, akkor a hagyományos önsegítő technikák, azaz a megküzdési módszerek valószínűleg egy ideig előremozdítanak az utadon. Aztán jön az életközépi válság, ami arra igyekszik rávenni, hogy indulj el befelé. Itt voltaképp női üzemmódra szükséges átkapcsolnod, és ez szinte automatikusan azt is jelenti, hogy segítséget kérünk és fogadunk el.
Mire figyelj, amikor segítőt választasz magadnak?
Tanácsadóként – a fentiek nyomán – az alábbi szempontokat ajánlom megfontolásra:
A tanácsadóknak nincs könnyű dolga
A konzultáció a konzulens számára kemény munka. Képzettséget, odaadást, fókuszált figyelmet és a kliens java iránt elkötelezettséget igényel tőlünk, hogy napról napra jelen legyünk a klienssel a bajában, fájdalmában, szenvedésében. A segítő munka különlegessége éppen abban rejlik, hogy a segítőnek nyugodtan kell tudnia együtt lenni a kliensével. Ezért is kötelező a segítők számára a rengeteg órányi önmunka.
A valódi segítő nem a pénzért dolgozik
A segítő munka anyagilag nem éri meg. Azok a segítők, akik ezt a tevékenységet a pénzszerzés szándékával végzik – és azok, aki a saját maguk rendbe szedésével nem foglalkoznak, gyorsan kiégnek. Ilyenkor van, aki elhagyja a pályát. Azok, akik a „könnyű kereset” miatt mégis maradnak, nagy eséllyel csak úgy képesek erre, ha meggyőzik magukat és a klienseiket is arról, hogy a rendbejövésüket illetően vannak „könnyebb” utak. Itt nem lesz ugyan nagy átalakulás, de a kliens ezt sokáig nem fogja tudni, így akár évekig is járhat a „segítő”-jéhez. Itt jegyzem meg, hogy sokan azért választják a tanácsadói munkát, mert úgy tűnik számukra, hogy anyagilag jobban megéri, mint az a munka, amit éppen végeznek, és amit amúgy utálnak. Biztosan mondhatom, hogy ez nem a megfelelő motiváció, még ha megfelelő marketingeszközökkel sikerül is a praxisukat kiépíteniük.
A lelki fejlődésnek nincs ára – az elvégzett munkaidő viszont pénzben kifejezhető
Ami miatt az igazi segítő ezt a tevékenységet végzi, vagyis, ami miatt nekünk is érdemes ezt csinálni, az az, hogy végignézhetjük a kliensünk transzformációjának, integrálódásának folyamatát. Ezt a személyes és szakmai örömöt semennyi pénzzel nem lehet megfizetni. Ez ahhoz hasonlít, ahogy a gyermekünket látjuk felnőni. A segítő voltaképpen a felnőtt embert abban a folyamatában kíséri, ahogy aktuálisan igaz önmagát világra hozza és felneveli.
A segítő szakember munkadíja – ha hiteles segítőről van szó, azaz megdolgozta önmagát – nem az általa elvégzett munka értékét tükrözi. Hiszen hogyan lehet meghatározni, hogy mennyit ér az, ha valaki, mondjuk, kijön a depresszióból? Ha meddő létére gyermeket fogan? Ha rendbe tudja szedni a házasságát, és így egyben marad a családja? Ha megtalálja az igazi hivatását? Hány forintot ér meg ez? Vajon ez hogyan fordítható le egy forintösszegre? Lehetne persze arról beszélni, hogy mennyit költött eddig gyógyszerre, orvosra, erre-arra. Ezek alapján most már értheted, hogy a segítő munkát nem lehet megfizetni.
Amit megfizetsz, az a segítődnek az élet- vagy munkaideje. Az az idő és figyelem, amit a tanácsadód rád szán, és az a transzformációs erő, amivel ez alatt Neked segít. Ezt az összeget minden szakember a saját belátása szerint határozza meg, és ahogy az évek telnek, nagy eséllyel a munkadíja is emelkedik.
A segítőd mindenkori díjazását érdemes tiszteletben tartanod.
Ugyanakkor jó, ha tudod, hogy az árazásban a segítő tudatossága is tükröződhet. Ez azonban a kliensek számára nehezen érhető tetten.
Arról van szó ugyanis, hogy a segítők többsége a marketing bevett szabályait alkalmazza, amikor magas árat határoz meg. Ez azon egyszerű hiedelmen alapul, hogy az emberek többsége szerint, ami drága, az jó is. Ez nyilván nincs így. Ahhoz azonban, hogy ezt valaki átlássa, jobban utána kell néznie az adott segítőnek, netán személyes tapasztalatot szereznie vele. A másik oldalt tekintve, azok, akik nagyon alacsony árat határoznak meg, nem feltétlenül végeznek rossz munkát. Lehet, hogy kicsi az önbizalmuk, vagy most kezdik a praxisépítést.
Egyet mindenesetre érdemes megfontolnod: ha a pénzügyeidben szeretnél előrelépni, akkor valószínűleg nem olyan ember fog neked segíteni, aki maga szegénységtudatban – és emiatt alkalmasint anyagi gondok közepette – él.
Ha a pénzszerzéshez kérsz segítséget
Az alkalmankénti fizetség alól – tapasztalataim szerint – van azonban egyetlen kivétel, amikor ez a megoldás nem működik.
Mégpedig azért nem, mert ezekben az esetekben nem a pénzben ki nem fejezhető értékű szellemi-lelki újjászületésről van szó, hanem az anyagilag nagyon is jól kifejezhető értékű segítségről.
Pl. amikor a kliensként kifejezetten abban kérsz segítséget, hogy ingatlanokat tudj adni-venni, vagy a vállalkozásoddal szeretnél dolgozni. Ha egy ingatlanoshoz fordulsz, annak van egy megbízási díja. Ha egy üzleti tanácsadóhoz, annak is van egy projektdíja vagy másfajta díjazása. Amennyiben arra jutsz, hogy a szellemi-lelki tanácsadód ilyen ügyekben is segítségedre lehet, akkor érdemes a „hivatalos” segítségnek kifizetendő összeget – vagy amekkora összeget megbeszéltek – itt is megadnod.
A fizetéssel az energiák áramlását tartod fenn
A pénzcserére az energiaáramlás miatt van szükség. A segítők is normális emberek, és így nekik is vannak kiadásaik. A számlák sem a személyes, sem a szakmai elégedettséggel nem fizethetők ki.
Aki tanácsadóként azt állítja, hogy a segítségért csúnya dolog pénzt kérni, annak sok önmunkára van szüksége az önértékelését illetően, és – főképp – a saját bűntudata és szégyene miatt. Az, aki ilyesmit hangoztat, valószínűleg maga is anyagi nehézségekkel és/vagy szegénységtudattal küzd, és úgy érzi, hogy nem tudja/akarja kifizetni a segítő díját, ezért érvel azzal, hogy nem szép, hogy ekkora összeget kér. Ezek alapján pedig szerintem kétséges, hogy egy ilyen segítő tud-e az anyagi helyzeted előmozdításán segíteni.
Itt érdemes szót ejteni a barterről is. Barteren azt értjük, hogy a kliens nem pénzben, hanem valamilyen szolgáltatással egyenlíti ki a segítője munkadíját. Segítők között megszokott, hogy egymásnak dolgoznak, és ez akkor rendben is van, ha kb. azonos tudatszinten tartanak. Egyébként meg úgysem igazán működik a segítség azokban a témákban, amit a segítő még nem fejlődött meg. Kliensként azonban csak akkor járható út, hogy olyasmit ajánlasz fel, amihez te értesz, hogy ne kelljen fizetned, ha a segítődnek a Te szolgáltatásodra éppen szükségre van, és éppen tőled van szüksége rá. Ha pl. Te tudsz honlapot építeni, és a segítődnek épp kellene egy honlapépítő, akkor sem biztos, hogy Téged bízna meg a feladattal – és ez szíve joga. Olyasmit pedig, amire nincs is szüksége, miért fogadna el?
Az anyagi elköteleződéssel megerősíted a fejlődési szándékod
Amikor a kliens nem fizeti meg a segítséget, az a közös munka rovására megy.
Segítőként, tanácsadóként a lehető legtöbb díjmentes, ingyenes foglalkozást ajánlom fel azoknak, akik megítélésem szerint nem tudják megfizetni a munkámat. Tavaly a sok pro bono munkám mellett 10 emberrel dolgoztam havi ritmusban 10-10 kétórás alkalmat. Csak ezzel a 10 fővel való foglalkozás számomra 200 munkaórát jelentett, nekik pedig egy pénzben konkrétan kifejezhető értékű ajándékot. Ehhez képest voltak, akik szinte mindig késtek, vagy korábban kellett elmenniük. A megbeszélt otthoni feladatait csak néhányuk végezte el. Többen kiszálltak a folyamatból. Azok nagy része, akik befejezték a 10 hónapos folyamatot, nem írta meg azt az összefoglalót, ami részemről a cserealapot képezte. És annak ellenére, hogy mindenki élete jelentősen megváltozott, és szóban hálálkodott is, mindössze egy ember jött vissza úgy, hogy már fizetni kellett a munkámért. És persze, volt, aki továbbra is az ingyenmunkára utazott.
Ebből következik, hogy a kliens részéről az anyagi elköteleződés egyben azt is jelzi, hogy elköteleződik a változás, a transzformáció mellett.
Egyik egyszerű jele ennek például az előre fizetés. Ha előre kifizetem a foglalkozást, az bizonyítja a szándékomat, hogy részt akarok venni rajta. Ha mégsem sikerül, valami vis maior miatt, akkor a segítő szakember is jó szívvel ad új időpontot.
Ha a konzultáció nincs előre kifizetve, akkor a tanácsadó megelőlegezi a kliens számára az idejét. Ha a kliens így nem jelenik meg a foglalkozáson, az a segítőben kellemetlen érzést kelt.
Kerüld a kuponokat, amik a Te szándékodat is leértékelik
A pénzügyek kapcsán érdemes szót ejteni a kuponokról is, amelyeket a segítőktől kaphatsz. A kuponoknak van egy olyan hatása, hogy vásárlásra ösztönöznek, még akkor is, ha amúgy semmi szükségünk nincs arra, amit így megveszünk.
Az én praxisomban is van egy születésnapi ajándékkupon. Ezzel az volt a szándékom, hogy azok számára is lehetővé tegyem az évi egyszeri konzultációt, akinek amúgy anyagi nehézséget jelent. Most azonban – éppen a marketinghatás miatt – kifejezetten a kupon megszüntetésén gondolkozom. Számomra ugyanis nem az a jó kliens, aki azért jön el a születésnapjával, az új életévével kapcsolatos konzultációra, mert olcsóbb, mint a normális tanácsadás, hanem az a jó kliens, akinek a tudatossága olyan, hogy tisztában van vele, hogy mit jelent egy új életév, és érdemesnek tartja magát arra, hogy ezzel foglalkozzon, megfizetve az én normál óradíjamat.
Ezen tapasztalat alapján Számodra is ezt javaslom: mielőtt segítőt keresel és nála érvényesítesz egy kupont, gondold végig, hogy később a teljes árat is hajlandó vagy-e megfizetni? Ha igen, használd bátran fel a kedvezményt, ellenkező esetben azonban keress mást.
A segítő foglalkozás, mint ajándék
A pénzügyek kapcsán felmerül az a kérdés is, hogy van különbség aközött, hogy valaki magának fizeti-e a foglalkozásokat, vagy valaki fizeti neki, azaz helyette.
Én határozottan azt állítom, hogy bizony van különbség.
Az első esetről eddig írtam.
A második esetben az elköteleződés messze nem akkora, mint az első esetben. Az én praxisomban ilyen esetek azok, amikor valaki a házastársát vagy a gyermekét küldi el hozzám. Ilyenkor legalább azt igyekszem elérni, hogy a megajándékozott/beutalt személy maga egyeztessen velem időpontot. Olyan is előfordul, hogy a szeretteiket előzetes egyeztetés után fizetik be, akár még ajándékkártyát is készítünk – és azok, akik kapták, mégsem élnek a kifizetett alkalommal.
Hogy erre mi lehet a megoldás?
Felnőttek esetében szerintem nem jó ötlet spirituális-lelki tanácsadást ajándékozni. Kicsit olyan felsőbbrendű szaga van, és akármennyire is segítő szándékkal adjuk, a megajándékozott azt érezheti, hogy szerintünk ő javításra szorul. Sokkal hatékonyabb jó példával elöl járni, és megvárni, amíg megkérdeznek bennünket, hogy mi hogyan csináljuk, hogy jól vagyunk, jól mennek a dolgaink.
Gyermekek esetében érdemes megkülönböztetni a nagyobbacska, kb. 16 év feletti gyerekeket a kicsiktől. A nagyobb gyerekeknek hasznos lehet azt mondani, hogy a szülő állja a foglalkozások díját, de a gyerek egyedül szervezze meg magának az időpontokat. Ebben az életkorban a gyermekek már a szülőkről való leválás folyamatában vannak. A konzultációk ezt a folyamatot nagy eséllyel segítik. Jó, ha a szülő ezzel tisztában van, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy a gyermeke változási folyamatában neki is szüksége lesz némi támogatásra.
Egészen kicsi gyermekeket nem ajánlatos egyedül semmilyen segítőhöz elküldeni. Ahogy a családterápiában mondják, a gyermek a család barométere – legalább 7 éves korig biztosan. Ezért elsősorban a szülőkkel szükséges dolgozni, és csak másodsorban a gyermekkel. Tapasztalataim szerint csak a gyermekkel dolgozni nincs rendjén, mert ha a szülő nem követi le a gyermeke változását, akkor a gyermek kénytelen lesz távolodni tőle, ami azonban a fizikai síkon lehetetlen. Így a gyermek még rosszabb helyzetbe kerül, mint ahol volt. Én úgy találom, hogy a szülő belső munkája egészen képes a gyermek nehézségeinek megoldására. Egyébiránt valójában többek között ez a gyermekek küldetése: a saját szenvedésük által az együttérzés segítségével ráveszik a szülőt arra, hogy a saját életét megoldja, és ezáltal megállítsa a transzgenerációs mintáknak nevezett programozás ismétlődését.
Ami a továbbiakat illeti, én a gyermekem számára teszek félre pénzt arra az időre, amikor majd felismeri, hogy szüksége van egy segítőre, akkor legyen miből fizetnie neki. Arra tanítom, hogy a hősök sohasem egyedül oldják meg a kihívásokat. Emellett jó példával előtte járok, és ő ezt észre is veszi, és számon is tartja.
Javaslatok az induláshoz
Most felmerülhet benned, hogy oké, neked is elkelne a szakszerű, profi segítség, de úgy érzed, hogy nem tudod megfizetni. Itt fontos átgondolnod, hogy ez tényleg így van-e, vagy csak „sajnálod” a pénzt ilyesmire. Ez esetben fontold meg az alábbi szempontokat:
- Azt az élethelyzetet, amiben vagy – az önbecsülésed mértékét, a kapcsolataid minőségét, az anyagi helyzetedet, az egészségi állapotodat – a jelenlegi programozottságod, azaz viselkedésed eredményezte. Mérd fel, hogy ilyen életet akarsz-e élni a továbbiakban. Ha nem, akkor muszáj lesz feltárnod, hogy mi az a viselkedéshalmaz, ami ide vezetett.
- Ha úgy döntesz, hogy átalakítod a viselkedésed a gyökereknél, a programozottságod alapjainál, akkor tedd ezt a legelső helyre a tennivalóid között. Szorítsd vissza a kiadásaidat (mozi, újság, étterem, gyorskaja, üdítő, cigaretta, etc.). Minden várhat – sőt, lehet, hogy már szükség sem lesz rá. Most az átalakulásod legyen az elsődleges prioritásod.
- A költségvetésedből megtakarított összeget fordítsd a segítő foglalkozásokra. Igyekezz hetente vagy kéthetente beütemezni egy foglalkozást. És közben végezd el a segítőd által javasolt önmunkát és házi feladatokat.
- Ha a tanácsadás díja több, mint amennyi valóban belefér a költségvetésedbe, akkor egyeztess erről a segítőddel. Tegyél javaslatot arra, hogy hogyan fizeted ki a neki járó díjat. A legtöbb segítő – ha őszintének tart, és látja, hogy te valóban mindent megteszel a változás előmozdítása érdekében, és elvégzed, amit javasol – örömmel együttműködik veled. Ezt figyelembe véve tartsd be az adott szavad! Ezzel bátorítod a tanácsadódat, hogy másoknak is ugyanígy megelőlegezze a bizalmat.
- Hallottam olyan gyakorlatról, amelyben az a kliens, aki aktuálisan nem tudja fizetni a segítő foglalkozásokat, ígéretet tesz, hogy amikor majd megteheti, egy ugyanakkora összeget adományoz valami nemes célra, mint amennyit az ő átalakulási folyamatára fordított a terapeutája, vagy az a személy, aki megfinanszírozta a konzultációkat. Ilyenkor érdemes minden hónapban félretenni egy csekély összeget, a szándék kinyilvánításaképpen.
A tapasztalat azt mutatja, hogy amit nagyon akarunk, azt megszerezzük. Ha Te úgy érzed, hogy segítőre nem akarsz költeni, az is rendben van. Ha valóban készen állsz a változásra, azaz nagyon komoly a szándékod, de tényleg nincs pénzed, akkor ezt érdemes felvállalnod a választott segítőd előtt, és rábízni, hogy így tud-e támogatni az utadon.
