Renátával körülbelül négy éve dolgozom együtt rendszeresen. Az utóbbi időben ügyelek arra, hogy legalább negyedévente legyen egy konzultációnk. Azért gondolom ezt nagyon fontosnak, mert egy határozott szándékom van a saját életemmel kapcsolatban: hogy a lehető legteljésebben és legboldogabban élhessem meg. Mikor elkezdtünk együtt dolgozni, korábbi döntéseimből adódóan nehéz helyzetben voltam. Az együtt átdolgozott időszak alatt teljésen megváltozott az életem, mégpedig úgy, ahogy szeretettem volna.

Mielőtt Renátával kezdtem dolgozni, volt több kísérletem más SVT tanácsadókkal, de Renáta tudása és tapasztalata magasan kiemelkedik. Segítségével valóban azt érzem, hogy egy határozott és nagyon jó irányban változom, és velem együtt az életkörülményeim is.

Ha valaki elkötelezetten szeretné a lehető legjobbat kihozni az életéből, annak szívből ajánlom Renátát. Annak nem ajánlom, hogy igénybe vegye az ő segítséget, aki nem szeret a komfortzónáján kívül dolgozni. Az, ami a tanácsadások alatt és a tanácsadás után a fejlődés következményeként történik, kívül van ugyanis a komfortzónán. De – mint tudjuk – az élet a komfortzónán túl kezdődik. Tapasztalatból mondom, és mindenkinek azt ajánlom, hogy kezdjen az eddig ismert határaink kívül keresgélni Renáta segítségével.

Soxeretettel,

Arató Mónika

Ha úgy érzed, hogy Neked is szükséged van ilyen segítségre, akkor jelentkezz spirituális tanácsadásomra!